Hotel marketing terv 2008 - nem csak szállodáknak
A hatékony internet marketing jelentősége a szállodaiparban minden eddiginél nagyobb lesz 2008-ban.
Az iparági előrejelzések szerint világviszonylatban a szállásfoglalások 40%-a már az interneten keresztül bonyolódik, vagy az interneten található információknak köszönhetően jön létre.
Az internet dinamikusan növekedő jelentősége miatt, minden szállásadónak törekednie kell rá, hogy kialakítsa és megvalósítsa azokat a méretének megfelelő online marketing stratégiákat, amivel felveheti a versenyt a többiekkel a tervezett piaci részesedés megszerzésében.
Az év eleji tervezés megkönnyítéséhez álljon itt 10 fogadalom 2008-ra, aminek szerepelnie kellene az Ön ezévi tervei között is:
- Látogatói élmény
Fogadom, hogy újraértékelem honlapunk teljesítményét. Ha nem úgy teljesít, ahogyan annak idején elterveztem, haladéktalanul hozzálátok, hogy a látogatóknak vonzóbbá, használhatóbbá, tartalmasabbá, számomra pedig az eddiginál is jövedelmezőbbé tegyem. - Gazdag és tudatos honlap tartalom
A honlapomat tudatosan úgy alakítom, hogy a vendégeim megtaláljanak rajta minden olyan információt, ami pihenésük megtervezéséhez, zavartalanságához, élménygazdagságához szükséges.
Tudom, hogy vendégeink nem csak szállást keresnek, hanem érdeklődnek a környék nevezetességei, eseményei iránt is, ezért tekintetbe veszem ezeket az igényeiket az oldalaim tartalmi gazdagításához. - Megkülönböztetés
Azt is célul tűzöm ki, hogy egyértelműen megkülönböztethető legyek az összes többi környékbeli szállasadótól, mert tudom, hogy ez lesz a legnagyobb versenyelőnyöm. - Forgalom növelés
Tanulmányozom a látogatói forgalom növelésének lehetőségeit. Többek között olyanná alakítom a weboldalamat, hogy a keresők könnyen rátaláljanak, mert tudom, hogy ha nem találnak rá, akkor hiábavaló volt minden más erőfeszítésem.
Kulcsszavaimat nem csak a honlapomon használom megfelelően, hanem minden más online médiában is - a globális elosztó rendszereken (GDS), központi foglalási rendszerekben (CRS), a szállodai online leíró oldalakon (HOD), kapcsolódó weboldalakon, email marketing kampányaimban, és minden más online kampány eszközben, amit használok. - Email marketing
Felülvizsgálom és új alapokra helyezem az eddigi alkalmazott email marketing erőfeszítéseimet, mert tudom, hogy ezen a csatornán folyamatosan elláthatom a vendégeimet számukra értékes információkkal. - Internetes közösségek
Tudatában vagyok az online közösségek egyre növekvő erejének, ezért elkezdem tanulmányozni és szolgálatomba állítani a bennük rejlő hihetetlenül nagy marketing potenciált, mert tudom, hogy erre csak nagyon kevés vetélytársam ébredt rá.
Elkerülöm a csapdát, hogy ajánlatokkal bombázom a közösségeket, mert tudom, hogy ez többet ronthat a megítélésemen, mint bárki gondolná. Helyette a közösség számára értékes információkkal növelem szállodám, panzióm ismetségét, hírnevét.
Titkos fegyveremmé teszem a közösségi marketing optimalizálást (SMO), stratégiai együttműködésben a Honlap Klinkával, és más hozzám hasonlóan gondolkodó szálloda, panzió, vendégház, és egyéb szálláshely tulajdonosával. - Video 2008
Elkezdem megérteni és kihasználni a video keresőkben, video megosztó oldalakban rejlő hatalmas potenciált. A video készítést, optimalizálást beépítem az online stratégiámba. - Hírnév menedzselés
Tudatosan foglalkozom vele, folyamatosan figyelem, hogy milyen híremet keltik az interneten, hiszen az internetezők mások véleményének, tapasztalatainak tanulmányozásával kezdik az informálódást a szálláshelyekről. - Cselekvés, mérés
Cselekszem, a gyakorlat próbájának vetem alá a lehetséges megoldásokat.
Több változatot is kipróbálok, és mindegyiknek mérem a hatását, hogy a legjobb ajánlat változatok, a legjobb megoldások vigyenek előre az engem megillető piaci részesedés eléréséhez. - Tudásbővítés
Szisztematikusan növelni fogom a tudásomat az internet marketing lehetőségeiről. Első lépésként elvégzem a Honlap Klinika ingyenes szálláshely internet marketing tanfolyamát, hogy legyen egy gazdag tudásalapom, amire majd felépíthetem a még kifinomultabb tudásbázisomat is.
Iratkozzon fel az oldal jobb oldalán a blog értesítőre, hogy folyamatosan informált legyen a Honlap Klinikán elérhető segítségekről.
Címkék: email marketing, közösségi marketing optimalizálás, marketing terv, szálloda marketing, szálláshely marketing, video marketing


0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése
A bejegyzésre mutató linkek:
Link létrehozása
<< Főoldal